Légvonalban mindössze 12 km hosszú a Mosel mellékfolyója, a Saar után elnevezett kis borvidék. A folyó azonban nagyon kanyargós, és a borvidékhez tartoznak az oldalvölgyek is. A legjobb dűlők egy része éppen ezekben az oldalvölgyekben fekszik, pedig itt hiányzik a víz hűsítő és a napfényt visszaverő jótékony hatása, és a szél is erősebb. Ilyen fekvésűek például a neves Oberemmel, Ockfen, Wawern és Ayl települések, amelyek meghatározó szerepet játszottak a borvidék képének kialakulásában.
A Moselhez való közelsége és a hasonló, palában gazdag talaj ellenére a borvidék meglepően önálló arculattal rendelkezik. Ez részben annak köszönhető, hogy a termőhelyek 50-100 m-rel magasabban fekszenek, és viszonylag közel vannak az Eifel és a Hunsrück középhegységhez. Emiatt az átlaghőmérséklet alacsonyabb, mint a Mosel mentén. A borok így születésükkor jellemzően szögletesebbek és savasabbak, mint Mosel-menti rokonaik, ami azonban fénykorukra csillogássá és erővé nemesül.
A moseli borokra jellemző érett gyümölcsízeket a Saar mentén termett rizlingeknél hiába keressük. Ehelyett változatos citrusaromákat találunk: narancsvirág, citromhéj, bergamott. A gyömbér is gyakran eszünkbe juthat, általában erős aromájú mellékzöngék – nedves kő, füst, frissen dörzsölt smirglipapír – kíséretében.
A klíma miatt a borkészítés a Saar mentén a kötéltánchoz hasonló. A gyengébb évek még a minőségre kínosan ügyelő borászoknak is szűk korlátokat szabnak. A nehezebb érési feltételek ellenére a Saar-menti borokat nem szabad lebecsülni: bár a minőség változóbb, legjobb orok valóban különlegesek és egyediek. A rizlingek az elhúzódó érés és a magas napi hőmérsékletingadozás miatt hűvösségükben is nagy komplexitást, kristálytiszta, friss savakat tudnak felmutatni.
A saari borvidéken a közepes és nagy borászatok a jellemzőek, amelyektől a nehéz éghajlati viszonyok a legmagasabb szintű professzionalitást követelik meg. A borművelés itt lényegében a középkorban kezdődött, és a kolostorok működése révén jutott egyre magasabb színvonalra. Egyes ismert dűlőket, mint például az ockfeni Bocksteint, csak 150 éve, a porosz uralom idején kezdtek el művelni. Ezek később jórészt a nagypolgárság tulajdonába kerültek. A legrégebbi gyökerek mégis a római korba nyúlnak vissza. A leghíresebb dűlő, a wiltingeni Scharzhofberg neve a latin “sarcire” szóra vezethető vissza, ami annyit tesz, mint összefoldozni, kijavítani. Lehetséges, hogy itt kis darabonként tették művelhetővé a földet.
Művelt terület: |
735 ha |
A rizling aránya: |
78% |
Talajtípusok: |
Különböző mértékben erodálódott pala, szürke homokkő (Grauwacke). Termőtalaj: agyagos barnaföld, helyenként piros elszíneződéssel. |
Átlagos éves csapadékmennyiség: |
795 mm (Trier) |
Éves átlaghőmérséklet: |
9,9 ºC (Trier) |
Évi napos órák száma: |
1.265 (Trier) |